Húsz évvel a Páneurópai Piknik után derült ki, hogy az egykori állampárt vezetői esztelen bátorsággal, ugyanakkor körmönfont módon föllázadtak önmaguk ellen. Hősiesen megnyitották a korábban általuk lezárt határt, és lehetővé tették az uralkodó osztály menekülését, amiért is minden dicséretet megérdemelnek. Alattvalóik, akik korábban is a diktatúra haszonélvezői voltak, csak a szájukat tátották, hogy azután tapsoljanak e páratlan csínyhez. És mindezt halálos komolysággal adják elő, hivatalos ünnepségeken és magukat mértékadónak tekintő lapokban. Kitűntetik egymást a másként emlékezők döbbent csöndjében.

            Sokféle történelem létezik – mondják, pedig csak olyan lehet, amelyiket a bekövetkezett események rajzoltak ki. Annál több hazugság burjánzik, és fönnáll a veszélye, hogy a kitalációk végképp félreszorítják a valót. 

*

            A gyalázat mindenkit elér. Tiltakoznál, de hogyan? Örökké mégsem maradhatsz kiskorú! Valamit tenned kellene, írnál is, csak lenne hová. Nincs hely, a legharciasabb bloger szava sem jut el senkihez. A látszólagos szólásszabadság teljes szájzárral jár.

*

           A XX. század utolsó évtizedében sorra-rendre jelentek meg a közgazdasági szakcikkek, melyekben nehezményezték, mennyire kevéssé vesszük igénybe a hitel kínálta eshetőségekkel. Nyugaton bezzeg más a helyzet, ott már 60, sőt, 80 százalék fölötti az eladósodottság, és lám, milyen jól élnek! A modern gazdaság törvénye a kínálkozó fölös pénzek azonnali fölhasználása. Addig győzködték az óvatos és racionális gondolkodáshoz szokott hazai polgárokat, míg elérték, hogy itt is jellemző legyen a meggondolatlan költekezés. Majd jött a csőd, melyet a bőséges tartalékokkal rendelkező tőkeerős nagy államok üggyel-bajjal kibekkeltek, a kellően védtelenné tett („nyitott gazdaságú”) kis országok viszont nem találtak rá ellenszert. A hozzáértőnek mutatkozó tudós ajánlattevők egyike sem jelentkezett, hogy felelősnek érzi magát. Igaz, senki sem firtatta, ki a hibás, mivel a válság úgy lett: természeti csapásként ért, elkerülésére nem volt mód, ahogy az ellene való fölkészülésre sem. A válság minden terhe így végül a palira vett és kifosztott egyénekre hárult: pusztulj, bolond!