Az Országgyűlés költségvetési vitáján egyszer fölszólalt egy tolókocsis, és elképesztőnek nevezte a hátrányos helyzetűek semmibevételét, támogatásaik megvonását, szervezeteik tönkretételét. Szégyelljék magukat! – fakadt ki végül. Szavait nem követte a döbbenet csöndje, ahogy közfelkiáltás sem: „megadjuk!”. Gyér taps hallatszott a szinte üres teremben – mellékes téma, kit sem érdekel -, ahol tovább botladozott a szó.
*
Gyönyörködsz a visszataszító ripacsban, keserves magánya tetszik, lám, minden fifikája, gyalázatos akarnoksága ellenére sem sikerült megvetnie a lábát! Reá hivatkoznál, vele mentenéd saját vereségedet: ha ő is pórul járt… Pedig egy csekélyke különbség azért akad köztetek, a talentuma.
*
Turner érdekes és szép lehet - föltevésed szerint, képeinek jelentős hányada ugyanis láthatatlan a Szépművészeti kiállításán. Jegyzetlapjai nem bírják az erős fényt, a látogató így homályban botorkál, és csak találgatja, mit ábrázolnak a vázlatkönyvek.