Érdekes, hogy Magyarországon milyen kevéssé veszik számításba a pártok tagságát. Némelyiknek mintha nem is volna, de ha akad is egykét bejegyzett tag, annak vélekedése sem számít. Ha valamelyik megszabadul szipolyozó vezetőségétől, a sértett politikusok nyomban követelik, hogy eztán senki ne vegye komolyan a szervezetet. Nélkülük az semmi, ők a párt.

*

            Folyton folyvást panaszkodik, milyen nehéz az élete, mennyi gond terheli, milyen szerencsétlen! Azután jegesmedve lesre indul a Spitzbergákra. Szánnád - elvégre köznapjai nyomasztóak lehetnek -, de nem vagy képes rá, hiszen a nyomorában sem osztozol.

*

            Évekkel ezelőtt abban bíztál, hogy az illegitim kormánnyal szemben a majdani új erős legitimitással bír. Csak azt találtad kérdésesnek, mire használja pozícióját: saját helyzetének megszilárdítására, vagy közcélok elérésére. A tapasztalataid nyomán ez utóbbiban kevéssé bíztál, jóllehet a magyar társadalom odáig jutott, hogy az egész politikai rendszer átformálását kívánta, és nem elégedett volna meg egyik-másik aspektusának megújításával. Most a saját bőrödön tapasztalhatod, hogy az érintettek tudtak-e erről, és ha igen, tiszteletben tartották-e a köz óhaját.