Charles Dickens: A Pickwick Klub ford.: Hevesi Sándor, Ottlik Géza (Európa 1976) negyedik kiadás 138000 példányban

            Az irodalom történetének egyik legszebb belépője. Egy 24 éves fiatalember alkalmi megbízásból Seymour rajzaihoz ír kísérő szöveget. Az első próbálkozások ellentmondásosak, nehezen követhetők, a botcsinálta elbeszélő láthatóan keresi hangját és figuráit. A terepfelverés foglalkoztatja, témák, lehetőségek után puhatolódzik, és hetet-havat összehord: rémhistóriával riogat, falusi idillel traktál, karikatúrát rajzol, riportot és szatírát készít, sorra veszi a műfajokat és ábrázolási formákat, öntudatlan eréllyel szerkesztett munkája mégsem hull szét. Mihelyst rájön, hogy a gyakorlatias inas, Samuel Weller kitűnő ellenpontja gyermekesen naiv főhősének, története is szárnyra kap. Az elbeszélő lassanként elhagyja a kézhez álló mesefüzér-formát, és akárcsak alakjai, önálló életre kel. Legfontosabb szervező elve a kiegyenlítés marad, ha kezdetben a sötét színek dominálnak, úgy a mese második felében már a világosak dominálnak, ekkor „hozza rendbe” szereplőinek sajnálatosan vesztésre álló sorsát. A szálak elvarrásától sem riad vissza, mintha egy részletesen megtervezett, és minden ízében végiggondolt históriát mesélne el! Hihetetlen mérvű erőszakot követ el a megidézetteken, és ahogy vesztésre álló életüket nyereségessé teszi, a jellemükből is kiforgatja őket. A pernahajderek megjavulnak, a jogászkodó gonoszok közül pedig egyikük a jó szövetségeséül szegődik és eligazít mindent. Fölsül a férjvadász özvegy, méltó véget ér a galád feleség, a fiatalok pedig egybekelnek. Közönségének igénye iránt oly érzékeny mesélő csupán a legaljasabb ügyvéd párral nem tud mihez kezdeni, noha vágyai példásan összhangzanak a könyörtelen világ diktálta szükséggel: megérteni és részvéttel viseltetni másokkal szemben.

            Mindössze egyetlen dologról feledkezik meg, arról nem értesít, miért lett klub Pickwick társaságából, és fordítva, hogyan alakul át egy állítólag formális szervezet baráti körré. Tényként kell elfogadnunk a csodát, miként az inas feltétlen, örök ragaszkodását is urához. Alighanem ez a regény kulcsa.

George Eliot: Adam Bede ford.: Szobotka Tibor (Európa 1978)

            Első regénynek kívánni sem lehet jobbat! Leginkább az író türelme képeszt el, amivel lekerekíti történetét. Pedig egyéb bámulnivaló is elég akad: a kapásból fölvázolt karakterek sokasága például, vagy a kitűnő ütemérzék. Mihelyt tempójához igazodik az olvasó, remekül szórakozik, még ha olykor kissé elbágyad is a részletező mesemondás, illetve a hosszas élet- és vallásbölcseleti fejtegetések során. Ilyenkor viszont csak lapoznia kell, és ott folytathatja, ahol félbehagyta. Két súlyos hiányosság mégis föltűnik, az egyik dramaturgiai: elveszti címszereplőjének imádottját. Hetty úgy eltűnik, mintha soha nem lett volna, holott addig mással sem törődött Adam, mint vele. A másik is ehhez kötődik: mint feledkezhet meg róla olyan maradéktalanul a szerelmese? Ma még rajong érte, holnap már eszébe sem jut. Pedig a hős nem egy csélcsap ifjú Rómeó, meglett ember, akinek szavára építeni lehet. Talán csak nem a csecsemőgyilkosság törölte ki őt az emlékezetből? Egy modern regény talán ezzel indítana.