Lazítsz, minek görcsölni? Ez egyszer rábízod magad a véletlenre: egy hangulatra, egy késztetésre. Talán gyávaság, de nem szereted a hisztériás jeleneteket. Inkább élveznéd az életet, amíg lehet.

*

            Örömmel veszed kézbe Maurice Blanchot könyvét – Mikor eljön az idő -, végre megismerheted! A sorozatszerkesztő és fordító kurta végszava még inkább fölpiszkálja érdeklődésedet, hideg zuhanyként ér tehát a kisregény első mondata: „vele élő barátnője távollétében Judith nyitott ajtót”. Akármilyen filozofikus háttere legyen is e körülményeskedő fogalmazásnak, riasztóan idegenszerű, ügyetlen, sánta. Kihüvelyezése fárasztó munkát követel, a várható eredmény viszont nem ér meg ekkora erőfeszítést. Az ilyen beszédnek nincs stílusértéke, gátja a látomásnak, és ha nem tanúskodik kirívó fordítói ügyetlenségről vagy bántó járatlanságról a szabatos kifejezésben, csupán a francia nyelvhasználat elleni lázadás jele lehet, aminek érzékeltetése különb eszközöket és több leleményt igényelne. Jelen állapotában e produkció élvezhetetlen.

*

            Három újabb füzetet semmisítettél meg. „Titkos életednek” nyoma sincs többé. Szabad vagy, esetleg kifosztott? Tékozlásod nem foglalkoztat.