Kései sirató

            2011. augusztus 29-én Kertész Ákos nyílt levelet publikált a magyar szélbal lapjában, az Amerikai Népszavában. Egyes állításai, mint például a hazai népesség genetikusan rögzült alattvalói mivolta, illetve megátalkodott antiszemitizmusa híven tükrözik sajátos nézetrendszerét. Említett vélelmei szerintem tényekkel megalapozatlanok, fajelméletre hajazó szemlélete pedig idegen tőlem. Szólásra mégsem vitázó kedvem bír, hanem a csodálkozás: levelének egyes passzusai akár tőlem is származhatnának.

            Megdöbbentő élmény olyasfélét hallani a politikai skála másik feléről, ami saját észleleteimet ekhózza! Ismerős már a beállítódása is: „azt hittem elég, ha cikkeimet ingyen küldöm el a lapnak” Egy literátus ember nagyobb adománnyal csakugyan nem rukkolhat elő, mint saját munkájával. Figyelme körének szűkebbre vonása és irányának újbóli kijelölése is jellegzetes: „engem ennek a közösségnek /ti. a baloldalnak/ a folyamatos árulása érdekel”. Sebtében lajstromozza, mire gondol: „a baloldal már önmaga felelős önmagáért, a magyarságért, az országért. Önmaga felelős azért, mert elherdálta minden pozitív szellemi vagyonát, teljes történelmi örökségét /…/ közben az egész baloldali elit és tisztikar beállt a harácsolók, a korruptak, a tolvajok közé, elárulva nemcsak az eszmét, de konkrétan a baloldal közkatonáit is, mert sebesülten és haldokolva hátrahagyta őket a vesztett ütközetek után a harcmezőn, és sorsára hagyta a védelmére szoruló civil lakosságot is /…/ a kiskapukon át menti a rablott vagyonát és az irháját.” Mi tagadás, osztom vehemens kritikáját a magyar - kiváltságos helyzetétől és nem minőségétől fogva - politikai elitről! Részben egyetértek indoklásával: „Mert belőlük is hiányzik az a négy alaptulajdonság, ami emberré tesz minket: az empátia, a szolidaritás, a tolerancia és a lelkiismeret.”

            Amit Bartus László szemére vet, az Irodalmi Újság főszerkesztőjéhez, Méray Tiborhoz adresszált hajdani soraimra emlékeztet: „be vagyok zárva az anyanyelv börtönébe, és amit én tudok, az nem kell senkinek, arra nincs vevő. Itt, ebben az országban, semmi nem történik, ha megjelenek, és akkor sem történik semmi, ha nem jelenek meg. Szabad országokban a szabad embereket pedig meg sem érinti az a problémakör, amin én nem bírok keresztüllépni, amibe én beledöglök.” Mivel esendő ember, nála sem választható szét a közösségért és saját értelmiségi-írói létének fenntartásáért érzett aggodalom: „ha még Te is berekeszted a szolgáltatást, végleg megszűnik számomra minden felület, és te tudod, hogy ez nem egzisztenciális kérdés. Nem ebből élek. Lassan semmiből sem élek.”

            Milyen kár, hogy ennyire későn, az általa is támogatott politikai irányzat uralmának elvesztését követően eszmélt csak helyzetére! Mondandóját különben a beszélő személye mellett a szólás helye és ideje is hitelesítené.