A politikai haszonlesők közt egykori barátaidnak nincs esélyük. Amit mások csak ígértek vagy hazudtak, ők régen elvégezték ugyan, ám erről nem kell tudniuk a vezetői titkárságokon dolgozóknak. Egy demokráciában alighanem olyanok is befolyásolnák a döntéseket, akik ismerik a múlt érdemeit, momentán azonban nincsenek olyan helyzetben, hogy szót emeljenek értük. A sors fintoraként az önkény ellen küzdők békés öregkora továbbra is néhány önkényeskedő asztali hazugon múlik.
*
Amikor rokonszenvesnek találtad a Borbolya utcát, öntudatlanul is engedtél a gyermekkori emlékek csábításának. Négy esztendeig minden szerdán ellátogattál a Boróka utcába, ahol szociális tanulmányokat végeztél. Innét eredeztethető utazási szenvedélyed: megint kicsusszannál a nyomor markából.
*
Cserhalmi mesél életéről, többek között megemlíti a tévészékház 1989-es jelképes lefoglalást. Ezt viccnek is gyöngének találtad akkor, ő pedig halálfélelemben szenvedte végig. Úgy hitte, lelövik a tetőről. A hisztérikus MDF vezetőknél beszaribb „forradalmárokat” talán elképzelni sem lehetett.