Fázó lélekkel heversz, Oblomov. Egyedül a mozgás fűtene, önmagadért viszont a kisujjadat sem mozdítanád szívesen.
*
Egy politikai szervezetben éppúgy kitapintható a személyi kapcsolatok rendszere, mint bárhol másutt. A vezető házi jogászából így lesz képviselő, testőréből rendőrparancsnok. Noha objektív teljesítményekre hivatkozik kinevezésük során, személyes ismeretségük a fontosabb. Magad is azzal dolgoznál, akiben bízol, és nem vennél magad mellé szívesen egyetlen – mégoly kitűnő bizonyítvánnyal rendelkező – idegent sem. A gyönge minőségérzéket persze megsínyli az ország, melynek boldogulása azonban elhanyagolható apróságnak tűnik a politikus zavartalan komfortérzetéhez képest.
*
Mit sem teljesítettél abból, amit vállaltál. Mentegetődzésed érdektelen. Nem tettél eleget a feladatnak, ezért más lép a helyedbe, ennyi az egész.